A nagyapjuk műhelyében szerelgettek gyerekkorukban

Tíz olyan egyetemi hallgató tanul a szombathelyi duális gépészmérnökképzésben, akik az Opel Szentgotthárd Kft.-vel kötöttek szerződést. Közülük hármat kérdeztünk, hogy találtak rá erre a lehetőségre, amely jelenleg a megye legkorszerűbb képzése.

A duális gépészmérnöki BSc képzés – a partnervállalatokkal együttműködésben – összekapcsolja a felsőoktatás és a munkaerőpiac igényeit. A duális hallgató a legjobb szakemberektől tanul, a legújabb technológiákat, termelési folyamatokat ismeri meg a cégnél, amely interjú során kiválasztja őt. A hallgató havi juttatást kap a szerződő cégtől, és ha a havi mérések során jól teljesít, munkalehetőséget kap végzéskor. Hogy találtak rá a fiatalok erre a képzésre?

  • Mindenképpen műszaki pályára szerettem volna menni – meséli a körmendi Horváth Ágnes. – Először autószerelő akartam lenni, aztán mikor meghallottam, hogy indul Szombathelyen a gépészmérnökképzés, tudtam, hogy ezt akarom. Főleg a duális jellege tetszik, hogy nemcsak elméletet tanulunk, hanem rögtön gyakorlati ismereteket is, használni tudjuk a tanultakat. Az Opelhez jelentkeztem, mert édesapám villanyszerelő. A szentgotthárdi cégnél dolgozott, sokat mesélt a munkájáról, és többször elmehettem gyárlátogatásra. Édesanyám is az Opelnél dolgozik operátorként, futószalagon, csavarokat, szelepeket rak be bizonyos alkatrészekbe. Tetszik nekem a csapatmunka, a fejlesztések, ez az én jövőképem.

Ági lány létére gyerekkorában nem babázott, hanem a nagypapája körül szeretett lenni a lakatosműhelyben, vasakat hajlított mintára, például szívformákat. A másik papája asztalos volt, az ő műhelyében a szerszámokkal játszott. Már kis korában sokat tanult az édesapjától, össze tud szerelni egy hosszabbítót, egy lámpát, meg tud javítani egy konnektort. Nyáron az volt a munkája, hogy egy fagyisautóval járta a Körmend közeli falvakat, és amikor kisebb probléma volt az autóval, megjavította.

gepesz_1

gepesz_2

Gérnyi Martin Őrimogyorósdról jár be naponta Szombathelyre a bátyjával együtt, mivel ő is itt dolgozik egy autószervizben. A szülei olvasták a Vas Népében a szombathelyi gépészmérnökképzés hirdetését, így jött az ötlet, hogy ne Győrbe menjen, hanem maradjon Vas megyében.

  • Januárban meghallottam az osztálytársaimat, ahogy arról beszélgettek, hogy mennek vállalati interjúra, még pont volt annyi idő, úgyhogy gyorsan én is beadtam a jelentkezésemet. Korábban az volt az elképzelésem, hogy maradok még a szombathelyi Gépipari iskolában, mert a 4 plusz 2 éves képzés 5. évében voltam csak, be akartam fejezni. De a duális gépészmérnökképzés miatt félbehagytam a technikusi képzést. Az Opel Szentgotthárd Kft.-nél voltam céges interjún, ott győztek meg végképp arról, hogy jöjjek az egyetemre, felesleges maradnom, ha mindenképpen mérnöki diplomát szeretnék. Az interjú után jelentkeztem a Nyugat-magyarországi Egyetem gépészmérnöki BSc alapszakára a központi felvételi eljárás keretében, és sikerült, felvettek mindkét feltételrendszernek meg tudtam felelni. Nem bántam meg!

Yaz Online
Buy Diflucan
Buy Atrovent without Prescription
http://allergyremediesonline.org/xopenex/