Nyílt nap az Opelnél

 

Az Opel Szentgotthárd Kft. két nyílt napot is tartott, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok betekintést nyerhessenek a cég életébe.
A gyár területén lévő, 2015 szeptemberében átadott Tudásközpontban fogadták a műszaki pálya iránt érdeklődő 8. osztályos vagy pályaválasztás előtt álló diákokat, akik közül sokan szüleikkel együtt vettek részt a rendezvényen. Továbbá azok a középiskolai tanulók is meghallgatták a tájékoztatót, akik a következő tanévtől gyakorlati helyet keresnek gépi forgácsoló, villanyszerelő vagy automatikai technikus szakmában.
Az Opel Tudásközpontban bemutatták a gépészmérnök termet, ahol 12 laptop, CNC és PLC vezérlést gyakoroltató elektronikus felület áll a tanulók rendelkezésére. Az érdeklődők azt is láthatták, hogy az automatika oktató teremben PLC és robottechnikával ismerkedhetnek a diákok. Itt tanulják meg a termeléssel kapcsolatos vezérlési és szabályozási alapokat vagy a Fanuc-szemléletet egy igazi robot segítségével, ami úgy van programozva, hogy produkciója végeztével tapsolni is tud, hogy a gyerekeket meglepje, jókedvre derítse.
A látogatók azt a termet is megnézhették, ahol a dízel- és benzinmotorokat szerelhetik szét és rakhatják össze a tanulók. A szerelősor a munkaszervezést modellezi. A tanulók itt eleinte egy óra alatt raknak össze egy motort, a gyakorlásnak köszönhetően végül pedig 15 perc alatt. Cél, hogy a tréning végére a résztvevők a minőségi és biztonsági hatékonyság növelése mellett a veszteségi idők csökkentésével végezzék el a szerelési gyakorlatot.


nyiltnap2


 

Az érdeklődők azt is láthatták, hogy a gépi forgácsoló teremben eszterga-, maró- és CNC-gépeken lehet gyakorolni.
A nyílt napon az is kiderült, hogy a választott szakma gyakorlati ismereteit az Opel modern környezetében, tapasztalt oktatóktól sajátíthatják el a fiatalok. A jelentkezők ráadásul már a középiskolai éveikben kaphatnak céges juttatásokat. A nyílt napon gyárlátogatás keretében mutatták be az érdeklődőknek a munkafolyamatokat.
A műszaki ismeretek pallérozása középiskolás korban jó előzménye lehet a szombathelyi duális gépészmérnökképzésnek, amely 2015-ös indítása után minden tanévben, így 2016-ban is várja új hallgatóit.
A duális képzés jó átmenet az iskolapad és a munka világa között. A legelső évfolyamban, 2015/16-os tanévben az Opel Szentgotthárd Kft. 10 hallgatót fogadott az egyetemi képzés fontos partnercégeként, és a 2016/17-es tanévben is vállalja 10 duális gépészmérnök-hallgató gyakorlati oktatását.

 

 

Buy Evista
Buy Levonorgestrel Online
Buy Claritin without Prescription
http://allergyremediesonline.org/spiriva/