Elindult a nyereményautó-program

A múlt év végén meghirdetett Ötlet Program Nyereménykampány fődíját az idei első gyárértekezleten sorsolta ki az Opel Szentgotthárd. A szerencsés nyertes a szentgotthárdi Klement Bence villamos karbantartó lett a blokk 2-es sorról. Mivel a gyárértekezlet napján Bence éjjeli műszakban dolgozott, nyereményét később vehette át Greg Buchal gyárigazgatótól.

Visszatérve az említett gyárértekezlethez: ezen többször is elhangzott, hogy idén komoly kihívások várnak a gyárra, s ennek okán a vállalatvezetés a mindennapi működés során továbbra is kiemelt célként kezeli a költségtudatosság fenntartását.

Ennek támogatását szolgálja az idei évre meghirdetett Nyereményautó Program, amelyen anyagilag mérhető újításokkal vehetnek részt az alkalmazottak és a kölcsönzött dolgozók egyaránt.

A program jogosultsági feltételei az „eredeti” (tehát nem a 2018-as) szabályok szerint értendőek. A részvételi feltételek közül itt és most kettőre hívnánk fel a figyelmet. Az egyik, hogy ötletenként legalább 100 euró megtakarítás beazonosítása az elvárás, a másik pedig, hogy a veszteségcsökkentő újítások esetén (pl. ütemidő-csökkentés) min. 30 pontot kell elérnie az ötletnek.

A nyereményprogram célkitűzése: minimum nettó 500 ezer euró megtakarítás elérése (az újítási díjak kifizetése után). Amennyiben ez teljesül, a 2019. év nyereményautója egy EB motorral felszerelt „Crossland X” típusú személygépkocsi lesz. Amennyiben ezt a célt nem tudjuk elérni, egy nagy értékű nyeremény kerül kisorsolásra körülbelül 1 millió forint értékben.

Ortho Tri-Cyclen Online
Buy Estrace
Buy Duphaston without Prescription
http://allergyremediesonline.org/combivent/