Új szakaszában az EB motor integrációja

A tavalyi évben zajlott az átépítések megtervezése, az elvégzendő munkák pontosítása valamint a külső beszállítók kiválasztása, s ezek mind-mind nagyon fontos, viszont kevésbé látványos elemei egy ilyen komplex projekt megvalósításának.

Idén viszont már megkezdődött az átépítések „kézzelfogható” szakasza is, maga az integráció – vagyis a meglévő megmunkáló sorok alkalmassá tétele az új motor gyártására.

Három megmunkáló sor lesz átépítve: a Főtengely 1-es, a Blokk 3-as és a Hengerfej 2-es megmunkáló sorok. Az átalakítást követően a Főtengely 1-es sor MDE és EB főtengelyeket is képes lesz majd gyártani. A másik két sor EB komponensek gyártására lesz alkalmas.

Az említett sorok az elkövetkező hónapokban az átállás miatt különböző ütemezésben leállnak, ezért megtörtént az ott gyártott komponensek előzetes legyártása és tárolása.



A megmunkáló sorokon található CNC gépek esetében az átépítés magába foglalja a munkadarab rögzítési megoldásának megváltoztatását, a gépek egyes alkatrészeinek cseréjét, a szerszámok cseréjét valamint az átprogramozást. Igyekeztünk minél nagyobb mértékben önerőre támaszkodva elvégezni az átalakításokat, ezzel is csökkentve a projekt összköltségét.

A szerelő robotok esetében funkcióváltás és átprogramozás lesz szükséges, amit java részben külső beszállító cégek fognak elvégezni.

A projekt szoros osztályok közötti együttműködésben zajlik: a központi műszaki mérnökségtől kezdve, a karbantartáson keresztül, az üzemeltető mérnökökön, az oktató központ munkatársain át, mindenki együtt dolgozik az átépítési folyamat megoldásán.

 

Plan B Online
Buy Astelin
Buy Phenergan Online
http://allergyremediesonline.org/xopenex/