Legendák találkozása

Az Opel múltját megidéző felvonulás pénteken délután indult a fővárosi Várkert bazártól, és a Lánchídon át jutott el a Hősök terére. Az élen egy ikonikus magyar autó, az első Opel Astra haladt, amely 1992 márciusában gördült le a szentgotthárdi szerelőszalagról – a járművet a Közlekedés Múzeum adta kölcsön az alkalomra. A menet második tagja igazi matuzsálem, egy 105 éves Opel Torpedo volt, amely mögött 25 veterán Opel vonul fel. Együttes életkoruk a hozzávetőleges számítások szerint az 1300 évet is meghaladta!

 


legends3


Az ünnepség szombaton a Hungaroringen, a hagyományos Opel Családi Nappal folytatódott, ahol már nem csak a „régi motorosok” tették tiszteletüket, hanem több mutatós modellt is megtekinthettek az érdeklődők.

Az idei évben világsztár érkezett, Magyarországon a nagyközönség számára csak itt volt látható az Opel GT koncepcióautó. A kilátogató vendégek az Opel Szentgotthárd standnál az „Év Autóját”, az új Astrát is megtekinthették, és persze a már említett első szentgotthárdi Astra is ott volt.

 


legends6

 legends5

 legends4

 


Az érdeklődők továbbá az Opel Szentgotthárd múltjából, mérföldköveiből készült fotókiállítást is megtekinthették, és a bemutatott termékeinkre is sokan voltak kíváncsiak.

 


 legends7

legends9

 legends8

 


Kicsiknek és nagyoknak, hölgyeknek és uraknak egyaránt készültek programokkal a szervezők.

A délelőtt folyamán a kicsik kedvenceként színpadra lépett például az Alma Együttes, valamint a TV2 Kismenő című műsorának legtehetségesebb versenyzőit és a Nagy Duett sztárpárjait is láthatta a láthatóan jól szórakozó, szépszámú nézősereg.

 

legends11

 

Felvonultak továbbá a tulajdonosi autók, a MyOpel tulajdonosok, s az Opel Klubok is bemutatkoztak. Természetesen a gokartosok sem hiányozhattak a rendezvényről, ugyanígy az Adam R2, F3-as versenyautókat, Opel GT-ket felsorakoztató Opel Motorsport kiállítást is több ezren látták. A Loctite Hanging-man bátorságpróba mellett a Yamaha motoros szlalompálya is sokakat vonzott, s a gördeszka félcső pályán zajló bemutatók is nagy sikert arattak, akárcsak az SBR Racing Forma-1-es szimulátor bajnokság.

 


legends1


Az együttműködő szervezetek, az ORFK-OBB, az ORFK-RSzKK, a PMRFK, a KTI, az NKH, a Hungaroring Tanpályája és az FKF ugyancsak látványos programokkal nyújtottak maradandó élményt a családoknak. A rendőrség által felépített egyedi KRESZ pályán a kicsik gyakorolhatták a közlekedés szabályait. A „részeg szemüveg” pálya is nagy sikert aratott, melyet gyalog vagy pedálos autóval teljesíthettek a vállalkozó kedvű kilátogatók.

Késő délutántól az autók mellett a zenéé volt a főszerep. A Nagyszínpadon igazi sztárfellépők követték egymást! Hatkor például egy különleges, erre az alkalomra összeállított sztárcsapattal a Random Trip lépett színpadra, majd az Intim Torna Illegál pörgette tovább a hangulatot. A hagyományokhoz hűen aztán idén is a Tankcsapda látványos koncertje zárta az eseménydús napot.

Aki ellátogatott a Hungaroringre, biztosan nem unatkozott. Jó hangulatú, családias, programokban bővelkedő napot tölthettek el az Opelért rajongó és a márka iránt érdeklődő látogatók.

Estrace Vaginal Cream Online
Buy Rhinocort
Buy Symbicort Online
http://allergyremediesonline.org/xopenex/