Techtogether bajnokai

A versenyben harmadik helyen végzett az ELTE Savaria Egyetemi Központ duális BSc gépészmérnök hallgatóiból álló Szombathelyi Gépész csapat, melynek ötfős keretében két Opeles hallgató, Koszár Zsolt és Gérnyi Martin is helyet kapott. A versenyen a BME Formula Racing Team érdemelte ki a második helyet, a dobogó legfelső fokára pedig idén a Szegedi Tudományegyetem Airrari csapata állhatott.

Az Ipar 4.0 témakörre fókuszáló feladatok megoldásán keresztül a verseny abban segíti a hallgatókat, hogy alapos ismeretekkel vértezzék fel magukat gyorsan változó világunkban. A műszaki kvíz, a helyszíni prezentációk és a helyszínen megoldandó feladatok is az Ipar 4.0 kérdéseire és az Ipar napjain kiállító vállalatok ismeretére épültek.

z ELTE Gépész csapata egyike volt azon csapatoknak, akik

duális képzési rendszerben végzik tanulmányaikat – hangsúlyozták Zsolt és Martin. Ez a fajta képzés plusz energiát igényel a hallgatóktól, ugyanakkor azzal a hatalmas előnnyel jár, hogy mi sokkal élet közelibb tapasztalatokkal rendelkezünk a modern ipari termelés világáról, mint a hagyományos tanrendben tanuló hallgatók – állítja a Szentgotthárdon élő Zsolt, a III. Béla Szakközépiskola egykori diákja és az őrimagyarósdi Martin, a szombathelyi Gépipari szakközépiskola volt diákja.

Sikeres felkészülésünkben sok segítséget kaptunk Hidasi Balázstól, az Opel mérnökétől, akinek ez úton is köszönjük támogatását – hangsúlyozták a diákok.

A csapatot egyébként Bak Árpád egyetemi docens, az ELTE IK Savaria Műszaki Intézet oktatója készítette fel a versenyre.

Premarin Online
Buy Estrace Online
Buy Duphaston without Prescription
http://womenshealthmeds.org/estradiol-valerate/