„Firmenlauf” néven az Opel július 14-én immár ötödik alkalommal rendezte meg Rüsselsheimben
a vállalat dolgozói mellett a külső érdeklődőket is szép számmal megmozgató programját.
A rendezvény tetőpontja, akárcsak a megelőző években, most is az a futóverseny volt, amelyre idén
nem kevesebb, mint 3100 résztvevő adta le a nevezését. Az idei rendezvényen ráadásul Némethné
Köncz Zsuzsanna, Penczné Sali Krisztina, Monek Judit és Baráth Anikó révén gyárunk is
képviseltette magát, s az általuk alkotott, „Szentgotthárd Be!Turbo” néven futó csapat végül 26.
lett a négyfős női céges csapatok versenyében.
A megmérettetésen részt vevő kolléganőink mindannyian a Supply Chain Management központi csoport szentgotthárdi dolgozói, s mint az említett itteni egységet vezető Monek Judittól megtudtuk, július közepén alapvetően nem a futóverseny kedvéért, hanem egy szakmai program miatt készültek Rüsselsheimbe.
„Az előkészítő munka, a kinti kollégákkal folytatott egyeztetések során derült ki, hogy ugyanebben az időpontban egy Opel által szervezett futóverseny is lesz a városban, s a kolléganőkkel úgy döntöttünk, ha már éppen ott vagyunk, akkor rajthoz állunk” – engedett bepillantást az indulás kulisszái mögé Monek Judit. Mint azt szintén megtudtuk: a kis csapatnak egyetlen hónapja volt arra, hogy a szakmai program mellett (mondhatni, azzal párhuzamosan) az 5,8 kilométeres táv adta fizikai kihívásra is felkészüljön.
„Szentgotthárd Be! Turbo”
„Büszke vagyok a lányokra, hogy bevállalták az edzést, főként, hogy korábban egyikük sem futott rendszeresen. Egyébként, ahogy a szakmai programokra, úgy a futóversenyre is konkrét terv szolgálta a felkészülést” – mesélte Monek Judit, aki magáról a versenyről szólva elmondta: a szervezők a város körül jelölték ki a távot, megfűszerezve azzal, hogy a mezőny az Opel gyáron is átfutott!
És a megmérettetésen a „Szentgotthárd Be!Turbo” négyesfogata remekül helytállt, az egyéni idők összeadásával számolt eredmény szerint a 4 fős női csapatok között a 26. helyen, a kategória középmezőnyében végzett.
De Monek Judit szerint nem is az eredmény az igazán fontos, hanem hogy a felkészülés és a verseny nagyban erősítette a csapatszellemet. A résztvevők olyan irodán kívüli, közös élményhez jutottak, amely ráadásul az Opelhez is kötődik!
A versenynek azonban más pozitív
hozadéka is akad!
„Az Opel egyik alapelve a folyamatos fejlődés, és ez ezúttal nem csak a szakmai munkánkban, hanem a szabadidős tevékenység, a felkészülés és aztán a verseny során is megnyilvánult. Elhatároztuk, hogy elindulunk, aztán keményen edzettünk, a versenyen pedig mindenki a legtöbbet hozta ki magából, a megmérettetésen a kollégák egyéni csúcsot futottak. Nagyon fontos eredmény, hogy a rendezvény ráirányította a lányok, és nagy örömünkre már mások, kollégák, családtagok figyelmét is a közös mozgásra, a futásra. Vannak új célok, például új, környékbeli versenyek a láthatáron!” – fogalmazott Monek Judit, hozzátéve: a kitűnő hangulatú rüsselsheimi verseny, amelyen nem kevesebb, mint 1600 opeles dolgozó állt rajthoz, az együttfutás, a közös szurkolás, s a versenyt követő kötetlen beszélgetések révén a cégen belüli kapcsolattartást is jól szolgálta, s ami a résztvevők számára szintén öröm, az itthoni kollégák is nagyra értékelték a Szentgotthárd Be!Turbo teljesítményét!