Újabb gépész hallgatók az Opelnél

Hat vasi nagyvállalat, köztük az Opel Szentgotthárd Kft. öt évvel ezelőtt fogalmazta meg igényét a vasi gépészképzés elindítására. Idén már a negyedik évfolyam kezdi meg tanulmányait ezen a szakon, jövő januárban pedig már végeznek is az első hallgatók.

Vállalatunk ebben a tanévben négy fő új hallgatóval kötött szerződést, akik a felsőbb évesekhez hasonlóan december elején kezdik meg a céges gyakorlatot.

A rendezvényen a város, az egyetem és a cégek vezetői is jelen voltak. Minden szónok kiemelte azt a példaértékű együttműködést és közös munkát, aminek köszönhetően elindulhatott a képzés, és most már az ország egyik legnívósabb egyeteme, az ELTE Informatikai Kara biztosítja hozzá a hátteret.

Az ünnepség keretében adta át prof. dr. Horváth Zoltán dékán Koszár Zsoltnak, vállalatunk végzős gépész-hallgatójának az ELTE Informatikai Kar kiváló hallgatói díját.

Yaz Online
Buy Danazol
Buy Flonase Online
http://allergyremediesonline.org/spiriva/