Tízen szerződtek az Opellel

A duális gépészmérnökképzés keretében újabb hallgatók kötötték meg a szerződéseket a partnercégekkel 2017. szeptember 20-án, Szombathelyen. Ezzel a hallgatók megkezdték a három és fél éves  egyetemi tanulmányaikat,  melynek felét az  őket  fogadó vállalatoknál fogják eltölteni. Akik szombathelyi  gépészmérnöki képzést választották, azoknak a gépészmérnök felvételizők közül az országban

a második legmagasabb pontszámot kellett  elérniük, hogy felvételt nyerjenek az  egyetemre. Az Opelnél decembertől 10 duális hallgató fogja megkezdeni gyakorlati tanulmányait. A gyakorlati idő alatt  az  elméleti ismereteiket alkalmazhatják, technológiákat tanulhatnak, valós problémákat oldhatnak meg.



Az ünnepélyes szerződéskötés alkalmával dr. Balázsy Péter, megyei jegyző köszöntőjében a vállalati, városi, megyei összefogással létrejött gépészmérnöki képzés eddigi történetét elevenítette fel. Hozzátéve: az összefogás megerősítésével további, a piaci környezet elvárásainak megfelelő képzések indulhatnak. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a megyeszékhely vendégszeretetéről biztosította a fiatalokat, dr. Németh István egyetemi docens, szombathelyi koordinációs  rektor-helyettes pedig arról szólt, hogy az ELTE-n belül az alkalmazott tudományok centruma lesz a Savaria Egyetemi Központ, amelynek már most a lehető legjobb hírét kelti, hogy a felvett 600 hallgató közül minden 6. diák (70 fő) 400 pont felett

gyűjtött, és 29 hallgató 450 pont feletti eredményt ért el a felvételin. Hozzátette: a képzés partnervállalatai az ország munkaadóinak színe-javát képezik.

Prof. Dr. Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Kar dékánja beszédében hangsúlyozta, hogy az egyetem, az ipar és a város összefogása jelenti a siker kulcsát. Beszédében az innovációs folyamatok fontosságát is hangsúlyozta, mondván: az együttműködés fontos szereplői a hallgatók, s az ő tudásuk a világ legújabb eredményeiből építkezik.

A szerződések aláírását követően az elsőéves hallgatók között hat laptopot sorsoltak ki, melyek közül kettőt az Opel szerződött hallgatói nyertek meg.

Buy Ortho Tri-Cyclen
Buy Danazol Online
Buy Duphaston without Prescription
http://allergyremediesonline.org/xopenex/