– Egy Zafirával mentünk, amiben a mi MDE motorunk volt. Én most vezettem először autót ezzel a motorral, és szuperjó volt! A német autópályákon kihasználtuk, hogy nincs sebességhatár, és 200 felett is élvezhető volt a gyorsulása – kezdte Csaba a beszámolót. – Az Allisonnak pedig szeretnénk megköszönni a támogatást, hiszen a csapattagok egy része az Allison Vivaro-jával utazott ki a tornára.
– Egy négycsillagos szállodában kaptunk helyet több csapattal együtt, pont olyan csapatokkal, akikkel a későbbiekben össze is barátkoztunk: az eisenachiakkal, az oroszokkal, akik egyből elkezdték ápolni a régi orosz–magyar barátságot – számolt be mosolyogva Csaba. – A fiúknak hatalmas élmény volt, hogy ebben a multikulturális közegben mozogtunk. Többségük nem beszél idegen nyelveket, mégis sikerült megértetniük magukat más nemzetek képviselőivel. Már első este, amikor kimentünk egy helyi Bundesliga meccsre, ahol 40 ezer ember volt kint, nagyon jó volt a hangulat, rögtön összebarátkoztunk a német szurkolókkal, sőt az osztrák opeles csapattal is összefutottunk. A meccsnek egyébként volt magyar vonatkozása is, mert Szalai Ádám is pályára lépett. Ráadásul mivel mindkét csapatban játszott már, ezért a végén őt interjúvolták meg.
A Nagy Csapat.
Csaba a szombati eseményekkel folytatta:
– Az Opel/Vauxhall kupa profi szervezés volt. Először bevonultak a csapatok a standionba, egy rezesbanda felvezetésével. Ulrich Schumacher, a vállalat HR alelnöke nyitotta meg a tornát. Beszédében elmondta, hogy ezzel, a Legvonzóbb Munkahely keretében létrejött kezdeményezéssel Európa szerte több ezer embert sikerült megmozgatni. A döntőben 23 csapat vett részt – eredetileg 24 csapat kvalifikált, de egy csapat nem tudott kiutazni. A küzdelmek három pályán zajlottak. Mi egy elég erős csoportba kerültünk, ráadásul csoportunkban 9 csapat küzdött egymással, s bár a meccsek rövidek voltak, így mégiscsak 8 csoportmeccset kellett játszanunk – foglalta össze Csaba.
– Kiskokó (Kovács József) csak annyit mondott az első meccsre: „A mi fiaink még a himnuszt várták, az ellenfél már megrúgta az első gólt…” – idézte Csaba nevetve, visszaemlékezve arra, hogy milyen nehezen melegedett be a csapat az elején: a lengyelek az első támadásból gólt szereztek. – Amikor meg már kiegyenlítettünk, és kezdtünk feljönni, akkor meg kaptunk egy olyan gólt, hogy letette az ellenfél játékosa a labdát a szöglethez, és onnan beívelte a kapuba a labdát. Ez porba is tiporta az addigi nagy önbizalmunkat. Előtte ugyanis nézegettük a csapatokat, hogy ki milyen erőt képviselhet, és viszonylag magasan rangsoroltuk magunkat. De végül is ez be is igazolódott, mert középdöntőbe jutottunk – mondta büszkén Csaba. – Minden csoportból továbbjutott az első két helyezett, illetve a két legjobb harmadik; mi legjobb harmadikként kerültünk be a középdöntőbe. A 8 meccsből hatot megnyertünk, kettőt elveszítettünk: az egyiket rögtön a lengyelek ellen, a másikat pedig az oroszok ellen.
Pihenőn a fiúk.
– Az oroszokkal kapcsolatban volt egy jó sztori: volt egy idősebb játékosuk, aki úgy nézett ki, mint egy tábornok, hátulról irányította a csapatát. Vele nagyon jól összebarátkoztunk a gálaesten. Amilyen kemény, morcos figurát játszott a pályán, olyan barátságos volt később, és kiderült róla, hogy igazi „partiarc” – vetítette előre Csaba az este jó hangulatáról való beszámolót. – Visszatérve a versenyre, a középdöntőben pont azt az eisenachi csapatot kaptuk, akikkel egy szállodában laktunk. Ők egy nagyon fiatal csapat, és ellenük is abba a hibába estünk, hogy nem pörögtünk fel időben. Rögtön az elején bekaptuk a gólt, és utána már hiába tartottuk magunkat, 1–0 lett a végeredmény. Nagyon színvonalasak voltak az elődöntők és a döntő is. Végül azok nyertek, akik szerintünk is a legjobbak voltak: a lutoni csapat. Náluk volt egy színesbőrű játékos, akivel én is játszottam egy meccset – mert közben a budaörsi csapatból lesérült valaki, és megkértek, hogy álljak be a helyére –, és egyszerűen nem tudtam tartani… Egyébként a budaörsi szervezet nagyon támogató volt, plusz ételkuponokkal láttak el bennünket, végig nekünk szurkoltak, minden meccsünkön hangosan drukkoltak, és este is ők vittek vissza minket a szállodába. Olyan kollégákkal is találkoztunk, akik a Flex-gyárban a próbaépítéseknél részt vettek, és ők is végig buzdítottak minket, sőt az egyikük a kupa után még egy kör italra is vendégül látta a csapatunkat. Összességében azt mondhatom, hogy minket mindenki nagyon szeretett, még a román csapat is ölelgetett bennünket – mesélt Csaba, jó érzésekkel visszagondolva az eseményekre. – Ami még lenyűgözte a srácokat, hogy a pálya fölött haladt el a légifolyosó, és vagy 50 repülőt lefényképeztek a nap folyamán, mert fantasztikusan alacsonyan szálltak.
Este egy karibi tánc-show koronázta meg a tornát.
– A döntőben egyébként az angolok az osztrákokat győzték le, a harmadik helyet pedig a lengyelek szerezték meg, az eisenachiakat legyőzve – számolt be az eredményekről Csaba, majd rátért a gálaest izgalmaira. – A gálaest „A salsa találkozik a focival” címet kapta, ennek megfelelően profi brazil salsatáncosok tartottak bemutatót, sikerült is velük közös képeket készíteni. A díjátadás is a gálaest keretében zajlott. Minden csapat kapott érmet, személyesen Dr. Karl-Thomas Neumanntól, vállalatunk elnök-vezérigazgatójától. A magyar csapat a tribünön elénekelte az „Újra itt van a nagy csapat” című számot.
Csaba azzal zárta a színes élménybeszámolót, hogy egyértelmű ígéretet tettek a vezetők arra, hogy jövőre is megrendezésre kerül a kupa, tehát folyt. köv.!
A magyar csapat teljesítményéhez ezúton is gratulálunk, és várjuk a jövő évi folytatást.
csj
Kovács József
Bartakovics Ferenc
Csempesz Norbert
Bartakovics Gábor
Kalamár Attila
Péter Tibor
Kovács Máté
Fenyvesi Ádám
Marton László
Kovács Gábor
Csapatvezető:
Mákos Csaba